FELSZÁMOLÁS

Jóteljesítési garancia – óvadék jogi megítélése felszámolási eljárásban

„A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy mi a jogi megítélése az építőiparban használt ún. „jóteljesítési garanciának”, mert ez határozza meg a felszámolás során történő elbírálását is. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kérdés megválaszolásánál abból kell kiindulni, hogy a jóteljesítési garancia a gazdasági életben kialakult olyan szerződéses kikötés, melyben a vállalkozói díj egy részére vonatkozóan a felek kifejezetten abban állapodnak meg, hogy

1) az a vállalkozót megilleti, 2) a vállalkozó azt nem kapja meg, hanem a megrendelőnél marad a felek által meghatározott ideig, 3) az összeg rendeltetése az, hogy – amennyiben a vállalkozó az esetleges hibás teljesítése miatt felmerült hibát nem javítja ki – a megrendelő a nála levő összegből a felmerülő javítási költséget igénybe veheti.

Óvadék esetében a felek abban állapodnak meg, hogy a jogosult kielégítési joga megnyíltakor az óvadékkal biztosított követelését az óvadék tárgyából közvetlenül kielégítheti (Ptk.271. § (1) bekezdés). Az óvadéknak tehát az a funkciója, hogy ha a kötelezett nem képes vagy nem akar a szerződésnek megfelelően teljesíteni, úgy erre az esetre az óvadék fedezetet nyújtson. A jogosult a szerződésszegéskor tehát nyomban rendelkezhet az óvadékkal, abból közvetlenül – a bírói út igénybevétele nélkül – kielégítést kereshet.

Ha a fenti jellemzőket összevetjük, a következőket állapíthatjuk meg:

1)Ha a felek abban állapodnak meg, hogy egy jövőbeli követelést óvadékkal biztosítanak – erre lehetőséget ad a Ptk. 271/A. §-a alapján a Ptk. 251. § (2) bekezdése – akkor szerződést kötnek és az óvadék tárgyát a kötelezett átadja a jogosult számára.

Nem vitásan a vállalkozói díj teljes egészében megilleti a vállalkozót a szerződés teljesítését követően. Ha a felek abban állapodnak meg a szerződésben, hogy a megrendelőnek a vállalkozóval szembeni esetleges jövőbeli követelését – a megrendelő szavatossági igényének pénzbeli megfelelőjét – a vállalkozónak járó vállalkozói díj egy részének visszatartásával biztosítják, akkor ez a szerződés az óvadékra vonatkozó szerződés elemeit foglalja magában.

Felvethető ezen okfejtéssel szemben, hogy a szavatossági jogok szélesebb jogosultságokat tartalmaznak, mint kizárólag a vállalkozó által biztosított pénzösszegből való kielégítés lehetőségét és a Ptk. 306. §-a sorrendet ír elő a szavatossági jogok érvényesítése terén. Ugyanakkor azonban, ahogyan pénzkövetelések esetén az óvadék célja ténylegesen a követelés kielégítésének biztosítása – azaz a teljesítés – , a vállalkozási szerződések esetén a visszatartott összeg célja a szerződés szerinti hibátlan teljesítés biztosítása, vagy a hibás teljesítés pénzzel történő reparációja.

2) Az óvadékot a Ptk.270. § (2) bekezdése szerint át kell adni az óvadék jogosultjának, az átadás fogalmát azonban igen széleskörűen határozta meg a törvény. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a jóteljesítési garanciaként visszatartott összeg a felperes rendelkezése alapján maradhatott az alperesnél. Ez az összeg a vállalkozási szerződés teljesítése következtében megillette a felperest, az alperesnek ki is kellett volna fizetnie, csak a felek közötti megállapodás miatt maradt az alperesnél. Ez a rendelkezés megfelel a Ptk. 270. § (2) bekezdésében meghatározott „átadás” fogalomnak.

3) Az óvadékból a jogosult kielégítést kereshet kielégítési joga megnyíltakor. A jóteljesítési garancia esetén ez az az időpont, amikor a vállalkozó a kijavítási, kicserélési kötelezettségét nem teljesítette, vagy a vállalkozó helyett mással kellett kijavíttatni a dolgot és ebben az esetben a megrendelő az őt ért joghátrányt közvetlenül pénzzel egyenlíti ki a vállalkozót megillető, de a megrendelőnél maradt vállalkozói díjrészből.

A jóteljesítési garancia óvadék jellegét támasztja alá a Ptk. 270.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezés is, mely lehetővé teszi, hogy a felek megállapodjanak az óvadék tárgyának a használatában.

A kifejtett álláspontot támasztja alá az alperes által hivatkozott BH.2003. 288 számú eseti döntés is, mely szerint a szerződésben kikötött biztosítékot tartalma szerint kell megítélni, s a biztosíték tartalmi elemeit kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítható legyen, óvadéknak minősíthető-e vagy sem. A fent kifejtettek alapján az olyan „jóteljesítési garancia”, amely lehetővé teszi a megrendelő részére hibás teljesítés esetére a kijavítás költségeinek közvetlen érvényesítését a vállalkozói díjból visszatartott összegből, óvadékként funkcionál a vállalkozási szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos szavatossági jogok biztosítására.

A Cstv. 38. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy ha az adós valamely kötelezettség biztosítására a felszámolás kezdő időpontjáig óvadékot nyújtott, akkor annak jogosultját milyen jogok illetik meg a felszámolás kezdő időpontja után.

A jogerős ítélet megállapította, hogy a megrendelő által a vállalkozói díjból visszatartott jóteljesítési garancia esetén a megrendelőnek a felszámolás kezdő időpontját követő 3 hónapja van arra, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőző időszakban keletkezett, illetve az azt követő 3 hónap alatt felmerült – és a vállalkozó által ki nem javított – hibák tekintetében szavatossági jogait érvényesítve, követelését kielégítse a visszatartott összegből.

A 3 hónap letelte után megmaradt összeget azonban, a Cstv. kifejtett rendelkezése alapján át kell adnia a felszámoló részére, akinek a továbbiakban ezt az összeget elkülönítetten kell kezelnie.

Amennyiben a szerződésben vállalt határidőben – a felszámolási zárómérleg fordulónapjáig – az adós hibás teljesítéséből eredő szavatossági igény merül fel, a megrendelő a kijavíttatás, stb. költségét zálogjoggal biztosított hitelezői követelésként érvényesítheti az óvadék megmaradt összege erejéig. Ha a zárómérleg fordulónapján még marad fel nem használt pénzösszeg a jóteljesítési garanciaként visszatartott összegből, azt a felszámoló felhasználhatja a hitelezői igények kielégítésére.” Gfv. X.30.285/2009/6. szám